gerincsérv

A gerincsérv műtét nélkül gyógyítható! Mutatjuk hogyan!

Magyarországon a gerincsérv a második leggyakrabban előforduló betegségcsoport. Ennek egyik kiemelkedő oka a mozgásszegény életmód és az ülőmunka, aminek következtében a gerincet tartó izmok és ínszalagok meggyengülnek, elvesztik rugalmasságukat és a csigolyák közti porckorongok kitüremkednek. Szerencsére a gerincsérv (más néven porckorongsérv) hatékonyan kezelhető konzervatív úton, gyógytornával. Cikkünkből megtudhatja, hogyan zajlik a gyógytorna kezelés gerincsérv esetén, milyen pozitív hatásai vannak, valamint milyen szövődményei lehetnek, ha elmarad a gyógytorna. Kitérünk továbbá a gerincsérv okaira, és kialakulási helyeire is. 

Ortopéd szakorvossal is várjuk!

A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.

Gyógytorna garanciával!

Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.

A gerincsérv gyógytornája

A gerincsérv konzervatív kezelésében elengedhetetlen a gyógytorna. A legelterjedtebb és legeredményesebb kezelési módszer a gyógytornászok által alkalmazott McKenzie torna. A módszer lényegét egy mechanikai diagnózis felállítása és a kiváltó ok terápiája adja. Célja, hogy a gerincsérv esetén elmozdult porckorongot visszatornázza a helyére, így elérve, hogy a nyomás alatt lévő idegek és képletek felszabaduljanak. A torna alapját meghatározott irányú, ismételt mozgások képezik.

Mindezek mellett a gyógytornász alkalmazhat még idegmobilizációs gyakorlatokat és manuálterápiát. Az idegmobilizációs gyakorlatok segítenek a nyomás alá került idegek funkcióját visszaállítani, manuálterápiával pedig hatékonyan feloldhatók a csigolyák között kialakult blokkok.

Azonban a tünetek enyhülésével és megszűnésével nem ér véget a gyógytorna. A terapeuták fontosnak tartják, hogy ez az állapot hosszú távon fennálljon. Ekkor kezdődik meg a funkcionális gyógytornával a gerincstabilizáló izmok erősítése, amelynek eredménye, hogy a csigolyák a helyes pozícióba kerülnek, és terhelés hatására sem jelentkezik diszfunkció.

A gyógytorna segítségével kialakul a helyes testtartás, valamint a tornában alkalmazott izomerősítő gyakorlatok segítségével a panaszmentesség hosszú távon megőrizhető.

A gyógytorna nemcsak a kezelésben, hanem a megelőzésben is hatásos módszer. Egy gyógytornász olyan gyakorlatsort állíthat össze az Ön számára, ami tökéletesen megfelel erőnléti állapotának és figyelembe veszi tüneteit.

Gyógytorna segítségével akár már néhány alkalom után enyhülhetnek, vagy meg is szűnhetnek panaszai.

Olyan gerincspecialistára van szüksége, aki érti a problémáját és 2-3 napon belül tudja fogadni? Tekintse meg szabad időpontjainkat és jelentkezzen be online!

Mi történik, ha nem kezeli gyógytornával a gerincsérvét?

Abban az esetben, ha nem kezelik gerincsérvét gyógytornával, állapota könnyen rosszabbra fordulhat. A helytelen testtartás nem fog magától megjavulni, valamint az izmok sem lesznek erősebbek. Ezek azonban szükségesek ahhoz, hogy a gerincsérv ne járjon például bénulással.

Ha megtörtént a baj, és a tünetek komolyabbra fordultak, sajnos a műtétet nem lehet elkerülni.

Azonban a műtét után is javasolni fognak Önnek gyógytornát, ugyanis csak ez a kezelési módszer támogatja hosszú távon a gerince egészségét.

Gyógytornászaink akik gerincsérvet kezelnek

Így zajlik a gerincsérv gyógytornája

Rendelőnkben a gyógytorna egy állapotfelméréssel kezdődik. Amíg egy orvosi vizsgálat átlagosan 9 perc, nálunk ez 1 órát vesz igénybe. Elmondható tehát, hogy olyan alapos kivizsgálásban lesz része, amilyet még nem tapasztalt! Első alkalommal részletesen kikérdezzük a panaszairól, mióta állnak fenn a tünetek, hogyan kezdődött, milyen jellegű a panasz? Az állapotfelmérésnek része a megtekintés is, amely során vizsgáljuk a testtartást. A

Ez után egy egyéni kezelési terv kidolgozása következik. Ez alapján kezdődik meg a gyógytorna, amely a már fent is említett McKenzie tornából, idegmobilizációs gyakorlatokból, testtartás korrekcióból és funkcionális gyógytornából áll. Kiemelendő, hogy rendelőnkben ezek a kezelések nem járnak Önnek plusz költséggel, nálunk minden egy áron van! A torna során olyan feladatokat kap, amelyeket megtanul helyesen kivitelezni és otthonában, házi feladatként ezeket el kell végeznie. Fontos szem előtt tartani, hogy a terápia mindig a gyógytornász és a páciens közös munkája.

Gyógytornával a gerincsérv hatékonyan kezelhető, az esetek 90 %-ában nincs szükség műtétre. Hétről-hétre érezni fogja, hogy a gerincsérv okozta panaszai enyhülnek, és már nem lesz akadályozó tényező a hétköznapjaiban.

Rendelőnkben több éves tapasztalattal rendelkező gyógytornászaink közül választhat terapeutát, akiknek bemutatkozóját elolvashatja a honlapunkon. Akár már 2-3 napon belül megkezdheti nálunk a gyógytornát.

Gerincsérv: mitől alakul ki?

A gerincsérv egyik fő kiváltó oka az ülőmunka és a mozgásszegény életmód, így nemcsak idős korban alakulhat ki. Az viszont igaz, hogy az idő előrehaladtával és a természetes öregedési folyamatok miatt megnő a gerincsérv kialakulásának esélye. Ahhoz, hogy mozgékonyságunkat és a fájdalom nélküli életet sokáig élvezni tudjuk ezért érdemes lehet már az első tünetek megjelenése előtt figyelmet fektetni a gerinc egészségének megőrzésére.

A gerincsérv kialakulásában az öregedési folyamatok mellett nagy szerepet játszik az egyoldalú terhelés is. Ennek következtében a porckorong kiboltosul, ami kellemetlen tüneteket és fájdalmat okozhat. Ezt követi a porckorong rostos falának teljes átszakadása, aminek következtében a belső állománya benyomulhat a gerincvelő burka-, vagy a csigolyák mellett kilépő ideggyök-irányába.

A gerincsérv kialakulhat a derékban, nyakban és ritkább esetben a háti szakaszon is. Elhelyezkedésétől függően többféle tünetet is produkálhat. Ha a sérv a gerinccsatornában futó gerincvelőt irritálja, az súlyosabb neurológiai tüneteket produkálhat. A porckorong ugyanakkor gyakrabban nyomul az ideggyökök felé, így érzés és reflexzavar is kialakulhat a hatására. Negatív hatást fejthet ki a környező izmokra is, a fájdalom mellett így az izomgyengeség és a zsibbadás is lehet gerincsérvre utaló jel.

A gerincsérv típusai

Elhelyezkedésétől függően a gerincsérvnek többféle típusát különböztethetjük meg. Jó hír azonban, hogy mindegyik megelőzhető, vagy hatékonyan kezelhető műtét nélkül is.

Nyaki gerincsérv

A nyaki gerincsérv kialakulása ötven éves kor felett a leggyakoribb, valamint nagyobb arányban alakul ki nőknél, mint férfiaknál. Ettől függetlenül már fiataloknál is egyre gyakrabban jelentkezik, mivel összefüggésbe hozható a mozgásszegény életmóddal, az ülőmunka végzésével és az okostelefonok kezelésével is. Kialakulásában nagy szerepet játszik a hosszantartó lefelé nézés, a monitor felé előretolt nyaki pozíció, illetve a gyenge törzsizmok melegágyai a nyaki sérv kialakulásának.

Megelőzéséért már annyival sokat tehetünk, ha számítógépes munkát végzünk, hogy monitorunkat szemmagasságba emeljük. Ezzel nemcsak a sérv kialakulásának esélyét csökkentjük, de a mindennapi nyak- és fejfájás is elmúlhat. Telefonozás közben figyeljünk arra, hogy lefelé nézés helyett emeljük a készüléket szemünk elé, ezzel ugyanis hosszútávú problémáktól kímélhetjük meg magunkat.

Tünetei között nem mindig csak a nyakfájás szerepel. A nyaki gerincsérv miatt gyakran jelentkezik fájdalom és kellemetlen izomfeszülés a hátban és a lapockák környékén is.

Ágyéki gerincsérv, vagy isiász

Ágyéki gerincsérv is általában a sok ülés hatására alakul ki, de a hanyag tartás és az előre görnyedés is szerepet játszik a kialakulásában. Ebben a testhelyzetben a csigolyák közötti porckorongok jellemzően hátrafelé csúsznak, az őket tartó izmok és ínszalagok pedig megnyúlnak, elfáradnak és el is szakadhatnak.

Az ágyéki gerincsérv, vagy isiász jellemző tünete a derékban, a fenék és az ágyék, valamint a combok környékén jelentkező fájdalom, ami kisugározhat a csípőbe. A gerincsérv okozta fájdalomnak több típusa is van, lehet égető, tompa, vagy húzó fájdalom is. Gyakran csökken a lábfej mozgása és előfordul a combizom gyengülése is.

gerincsérv

Ha ülőmunkát végez, előnyös ha gyakrabban testhelyzetet vagy ülőfelszínt változtat, hiszen ez segít a porckorongok átmozgatásában és nem mellesleg a derék, csípő izmainak, és az alsó végtag vérellátásának is jót tesz. Ezért javasoljuk, hogy óránként álljon fel legalább egyszer asztalától és mozogjon egy kicsit! Sokat segít továbbá, ha székét úgy állítja be, hogy talpai teljes felületükkel érintkezzenek a padlóval, térdei és csípői pedig nagyjából kilencven fokos szöget zárjanak be. Ez a helyes testtartást is megkönnyíti.

Háti gerincsérv

Ez a gerincsérvek legritkább formája. Kialakulásában általában szerepet játszik valamilyen erős külső hatás, például csavarodás, vagy súlyemelés. Erős mellkasi, vagy hátfájdalommal jár. Mivel ezek a tünetek a szív, a tüdő és a gyomor betegségeivel is összekeverhetőek, így érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni velük. Ha bebizonyosodott, hogy sérvről van szó, akkor sem a műtét az egyetlen esélyünk a gyógyulásra.

A gerincsérv kezelése

Gerincsérv esetén műtétre csak a legvégső állapotban kerül sor, mikor nagyobb idegrendszeri károsodás veszélye áll fenn, vagy a porckorong olyan „beszorult” helyzetben ragadt, hogy nem lehetséges rá tornával hatni. A gerincsérv tehát alapvetően műtét nélkül sikeresen gyógyítható gyógytornával,  ráadásul az eredmény sokkal tartósabb lesz, kis odafigyeléssel akár örökre megelőzhető a kiújulása. Ehhez adunk néhány tippet a továbbiakban!

Gerincsérve, fájdalma van? Kérjen időpontot online és segítünk!

Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön gerincpanaszának gyógyításában!  ↓