porckorongsérv

A porckorongsérv tünetei és kezelése gyógytornász segítségével

A passzív, mozgásszegény életmód, a jórészt asztal fölé görnyedő irodai valamint a hajlott derékkal végzendő nehéz fizikai munka gyakran válik a porckorongsérv kiváltó okává a hát és derékfájdalomnak. Ez ugyanis hosszútávon közvetlen negatív kihatással van a gerincet tartó izmokra, szalagokra, a gerinccsigolyákra valamint a csigolyák között lévő porckorongokra és gerincvelői idegekre, azok működésében funkcionális zavarokat, deformitásokat, így porckorongsérvet okozva.

Ortopéd szakorvossal is várjuk!

A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.

Gyógytorna garanciával!

Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.

A porckorongsérv azonban nem egyszer minden előjel és tünet nélkül, szinte észrevétlenül alakul ki, ám, csak mert nem fordítunk rá kellő figyelmet

Amennyiben tartós ülés után a hát elmerevedik, hasogat, feszül, nehezünkre esik felegyenesedni, érdemes szakemberhez fordulva felméretni a gerincoszlopunk általános állapotát.

A hátfájás, a csípő és derékfájdalom, továbbá a nyaki vagy egyéb mozgásszervi fájdalom, gerincfájdalom mind olyan panaszok, amelyek lehetnek akár kialakulóban levő porckorongsérv tünetei is, érdemes ezért azokra már megjelenésüktől kellő figyelmet fordítani.

Amikor az öregedő, vizet veszítő porckorong rugalmassága csökken, sérülékennyé válik, külső gyűrűs szerkezete pedig akár egyetlen intenzív terhelés hatására megszakadhat és a csigolyatestek között kitüremkedhet.

Amikor a porckorong előboltosul és a sérv elérve a gerincvelőből kilépő ideggyököt szűkületet okoz a gerincvelőcsatornában, az idegek így nyomás alá kerülnek, becsípődnek. Ez a nyomás adott gerincszakasztól függően az adott idegnek megfelelő tüneteket okozhat, így heves nyaki, háti, deréktáji fájdalommal, végtagi fájdalommal, -zsibbadással, érzékkieséssel is járhat.

A porckorongsérvnek számos tünete ismert

A kezdődő gerincsérv leggyakoribb tünetei:

  • folyamatos feszülés érzet a derékban,
  • hosszú ülés után kellemetlen, erősödő nyomásérzet az alsó háti szakaszon,
  • derékfájás, deréktáji fájdalom,
  • becsípődések.

Kialakult gerincsérv tünetei:

  • előrehajlásra, emelésre, tartós ülésra jelentkező derékfájás,
  • lábba, ágyékba, forgókba, fartájékba kisugárzó, éles vagy lüktető fájdalom,
  • akár csípőtől lábfejig-, vagy válltól ujjakig kiterjedő zsibbadásérzet a végtagokon,
  • égő érzés vagy épp lokális érzéketlenség,
  • a sérv által érintett ideggyököknek megfelelő, végtagi izomgyengeség.

Műtendő sérvre utaló jelek:

  • bénulás valamint a széklet és a vizelettartás kontrolljának megszűnése.

A porckorongsérv kezelésének első lépése a szakorvos általi, pontos diagnózis felállítása

A tünetek, panaszok megismerését követően a felmérés eredményétől függően a fájdalom csillapítása történhet helyileg, gyógyszerekkel vagy akár funkcionális gyógytorna keretén belül is.

Mindaddig ugyanis, amíg a kitüremkedő porckorong burka át nem szakad és a kocsonyás állomány ki nem türemkedik, a sérv mértéke és előrehaladott állapota jó korrigálható speciális tornagyakorlatokkal.

A gyógytorna célja ilyen esetben a gerinc érintett szakaszának, porckorongjainak dekompressziója (tehermentesítése), vagyis a porckorongra nehezedő függőleges terhelés megszüntetése által a kocsonyás állomány kiboltosulásának csökkentése, megszüntetése hosszú távon pedig az elért állapot megtartása.

A gyogytornaszom.hu szakemberei által végzett gyógytorna hatékonyan és gyorsan képes a már becsípődött ideggyökök nyomását enyhíteni, a túlfeszült izmokat ellazítani.

A gyógytornász szakember által irányított és felügyelt torna bár lassan, fokozatosan fejti ki hatását mégis viszonylag hamar képes visszaállítani a gerincoszlopnak valamint tartó izmainak fájdalommentes funkcióját, a gerinc és a medence optimális statikáját.

Rendszeresen végzett gyógytorna hatására igen rövid időn belül csökken és megszűnik a panasza. Ezáltal a mozgást akadályozó ízületi mozgáskorlátozottság, és a végtagokba sugárzó, éles fájdalom is.
A gyógytorna megerősíti a mély hátizmokat, javítja a kis és nagyízületek mobilitását továbbá helyreállítja mozgatószerv-rendszer izom-egyensúlyát.

Gyógytornászaink akik porckorongsérv kezelésében segítenek

A megerősödött mély hátizmok és a gerinc környéki izomzat erőteljesebben és rugalmasabban tartja helyén a csigolyákat és a teljes gerincoszlopot

Az első, nem felétlen fájdalmas nyaki, háti és derékpanaszok megjelenését követő, egyénre szabott gyógytorna segítségével korrigálhatóak a kezdődő mozgásszervi elváltozások. Ezáltal megelőzhető a porckorongsérv későbbi kiújulása és visszaállítható a gerinc egészséges általános állapota.

Kérjen itt időpontot a gyogytornaszom.hu szakembereitől, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a kezelése! Az otthoni, rendszeresen végzett gyógytorna gyakorlatok elősegítik a mielőbbi teljes, panaszmentes állapot elérését és az elért eredmények tartós megtartását.

Porckorongsérve, gerincpanasza? Kérjen időpontot és segítünk! 

Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön gerincpanaszának gyógyításában!  ↓