laposhát

Laposhát vagy Scheuermann betegség mi a különbség?

A Scheuermann betegség az egyik leggyakoribb gerincbetegség a hanyag tartás és a gerincferdülés mellet. Jellemző rá a púpos, kidudorodó háti szakasz.
A lapos hát szindróma is egyfajta gerincferdülés, viszont ebben az esetben nem görbület növekedésről, hanem egyenesedésről van szó. Az alábbiakban kicsit részletesebben megvizsgáljuk a két betegséget, a köztük lévő különbségeket és a terápia lehetőségeit.

Ortopéd szakorvossal is várjuk!

A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.

Gyógytorna garanciával!

Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.

A hátfájdalom már az óvodás korú gyerekeket is érinti. Rossz testtartás, mozgásszegény életmód  lehet ennek az oka, ezért már gyermekkorban törekedni kell a helyes tartásra és a rendszeres testmozgásra. A gerincproblémák gyakran veleszületett betegségek miatt alakulnak ki. Az időben megkezdett gyógytorna hatékony gyógymód úgy, mint a fűző viselése és a masszázs.

Serdülő korban a gyerekek 80%-ánál fordul elő valamilyen gerinc probléma.
 A magasságnövekedéssel együtt nem minden esetben erősödik megfelelően a törzsizomzat, ezért alakul ki a hanyag tartás, melyhez hátfájdalom is társulhat. A helytelen tartás korrigálható az izomerő növelésével, ezzel megelőzhetjük a tartós gerinc deformitás kialakulását.
 A gerincferdülés az egyik leggyakoribb elváltozás. A normálistól eltérő gerincgörbület alakul ki, ami az idők során egyre fokozottabbá válhat. A gerincferdülés leghatékonyabb kezelési módja a Schroth-terápia, amit még a növekedési szakaszban el kell kezdeni.

A Scheuermann betegség (1. ábr.) , a normál gerinc (2. ábr.) és a Lapos hát deformitás (3. ábr.) közti különbség

A Scheuermann-kór

A Scheuermann betegség (Osteochondrosis juvenilis dorsi) nem egyszerűen a hanyag tartásból eredő probléma. Röntgen felvételen jól látszik a gerinccsigolyák elváltozásai. Serdülőkorban, magas fiataloknál gyakori az előfordulása.

A Scheuermann-kór oka

Főként genetika okokra vezethető vissza a megjelenése, a közvetlen rokonságban öröklődik 50% arányban. Általában 12-14 éves kor körül jelentkeznek először a tünetek. A gyermeknek rossz, púpos tartása, valamint fájdalmai vannak.
A Scheurmannos gyermekek vékony alkatúak, gyengébb az izomzatuk, mely a rossz testtartásban és előreeső fejtartásban is megnyilvánul. Fokozott az ágyéki gerincszakasz görbülete is, előemelkedő, lógó hasuk van. A romlás a pubertás korban gyorsul fel, mert a testmagasság növekedését az izmok növekedése nem tudja követni.

A Scheuermann-kór kezelése

A betegség az idő előrehaladtával folyamatosan súlyosbodik, deformitással és fájdalommal jár. Azonban ha korán felfedezik, akkor jó esélyekkel gyógyítható, gerinctornát, Schroth-terápiát alkalmazva. Előrehaladott esetekben fűzőkezelésre is szükség van, nagyon súlyos esetben műtétre.

A kezelési terv kidolgozásánál figyelembe kell venni a beteg korát, gerinc deformitásának mértékét és a fájdalmak erősségét is. A kezelés célja izomerősítés, a mobilitás megőrzése és a mozgástartomány növelése. Elsősorban otthon, naponta végzendő gyakorlatokról van szó, amit heti rendszerességgel egy gyógytornász ellenőriz.
A Scheuermann betegség kezelésére alkalmas a klasszikus, tartásjavító gyógytorna, a Klapp-módszer és a Schroth-terápia.

Schroth-terápia:

Egy gumilabda egyik oldalát ha megnyomják, a másik oldalon kidudorodik, szintúgy az emberi mellkas, amelyben ha így áramoltatjuk a levegőt, korrigálhatjuk vele a bordakosár rendellenes görbületeit.
A Schroth-terápia alkalmával irányított légzéssel és izom kontrakcióval a hát domborúsága csökkenthető.
. 
A kezelések alkalmával megtanítjuk a páciensnek, hogyan lazítson anélkül, hogy rontana a testtartásán. Ehhez izomerősítés szükséges, hogy a korrekciós tartás létrejöhessen.

Klapp-módszer:

A macskafélék mozgását tanulmányozva állították össze ezt a 16 gyakorlatból álló sort. A Klapp-metódus kúszógyakorlataival az izmok dinamikus munkája által a gerinc stabilitását is elérhetjük. A kúszás közbeni tehermentesített helyzet csökkenti a gerinc csontos összetevőire nehezedő erőt, védi az izmokat a túlterheléstől.

Tartásjavító gyógytorna:

A gyógytorna foglalkozás egy személyre szabott kezelés a Schroth terápia kiegészítéseként. Fontos a heti rendszerességgel végzett gyógytorna, az izomerősítés, az ízületek mobilizálása és nyújtása.

Kineziológiai tapasz (Tape)

Kiegészítő módszerként alkalmazható, hisz nagyon jól korrigálja a testhelyzetet, és a korrigálás hatását hosszabb időre is fenn tudjuk tartani a segítségével. Korrigálja a testhelyzetet, stimulálja az alatta lévő izmokat és figyelmeztet a helyes testtartásra. Fájdalomcsillapító és felerősíti a gyógytorna hatását.

Scheuermann-kór kezelése gyógytornászainkkal

A lapos hát deformitás

Ez a jelenség a legtöbb esetben a gerincferdüléshez társuló jelenség, mely a csigolyák elfordulása miatt alakul ki a háti szakaszon. Súlyos esetekben akár a háti ív teljes megszűnése is előfordul. Ez a deformitás egyrészt szűkíti a teret a mellkasban elhelyezkedő belső szervek számára, másrészt a gerincferdülés mértékét is növelheti.
Lapos hátról abban az esetben beszélünk, ha az oldalirányból megtekintett háti gerincszakasz normál görbületének mértéke csökken. Bár a megjelenés egy felegyenesedett tartás érzetét kelti, hosszútávon a testre ható erőket a gerinc nem tudja optimálisan elnyelni, aminek következtében ízületi fájdalom, illetve a gerinc túlterhelése alakulhat ki.

A lapos hát deformitás kezelése

A gerincferdülés kezelése során mindenképp a korrigálandó ez a fajta deformitás, viszont az általános hátizom erősítő gyakorlatok, illetve a túlzott mennyiségű hátúszás nem megfelelőek a gerincferdülés korrigálására. A lapos hát deformitást az úszással járó túlzott homorítás kifejezetten fokozhatja is.

Schrotch terápia a lapos hát deformitás kezelésére

A Schroth terápia ugyanúgy alkalmazható a lapos hát esetében is, mint a Scheuermann betegségnél. Megtámasztott kiinduló helyzetekkel, a célzott légzés irányítással, valamint a kontrollált, megfelelő irányban végeztetett feszítésekkel tudjuk elsősorban elkerülni a lapos hát állapotának súlyosbodását.

A lapos hát gyakorlatokat rendszeresen kell végezni és be kell építeni a napi gyógytorna gyakorlatok körébe, különösen, ha az elváltozás nagy mértékű. A terápia során a gyógytornász megfelelően kialakított kiinduló helyzeteket és izomfeszítéseket fog végeztetni a pácienssel a probléma megoldására.
Természetesen ebben az esetben is egyénileg kialakított kezelési tervre van szükség, hogy a problémát hatékonyan és személyre szabottan tudjuk kezelni.

A gyógytornászom.hu rendelőjében az első online vagy személyes alkalom magában foglalja a konzultációt + a személyre szabott terápiás terv összeállítását. Minden további alkalom pedig, már maga a kezelés és ez a kezelés típusától függetlenül egységes árú.

Hátpanasza van? Kérjen időpontot és segítünk! 

Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön hátpanaszának gyógyításában!  ↓