futótérd

Futótérd kezelése gyógytornával

A futótérd a nevével ellentétben, nem csak futókat és sportolókat érinthet. A kor előrehaladtával is megjelenhet. Ha Ön is tapasztal a térd külső részén, vagy a patella körül erős fájdalmat, amely hosszabb ülés után is jelentkezik, akkor lehet, hogy Önnél is fennáll a futótérd probléma. Cikkünkből megtudhatja, hogyan hat a gyógytorna erre a szindrómára, hogyan zajlik egy ilyen kezelés, valamint összeszedtünk mindent, amit a futótérd szindrómáról tudni érdemes.

Ortopéd szakorvossal is várjuk!

A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.

Gyógytorna garanciával!

Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.

A futótérd gyógytornája

A futótérd okozta panaszok enyhítésében az egyik leghatékonyabb konzervatív terápiás módszer a gyógytorna, amely segít csökkenteni a fájdalmat, és visszanyerni a térd terhelhetőségét.

A térd átmozgatása az adott problémától függően lehet tehermentesített helyzetben, zárt -, vagy nyílt- láncban. Az ízület bemozgatása mellett a térdet körülvevő lágyrészek kezelése is fontos állomása a tornának, hiszen az inak, izompólyák állapot befolyásolja a térd mozgástartományát és terhelhetőségét.

A gyógytornát követően illetve a gyógytorna mellett is lehetséges a mozgáshoz, illetve sporttevékenységekhez való fokozatos visszatérés. Ennek az ütemezését, a fokozatok betartását a gyógytornász szakemberek tudják az adott  személy problémájának megfelelően meghatározni.

Az ízületi tokokban, szalagokban és izmokban vannak azok a receptorok (proprioceptorok), amelyek az ízületi helyzetérzékelésért felelnek. Aktuális helyzetünkről információt küldenek az agynak, majd az agy ez alapján küld üzenetet az izmoknak, hogy mely rostok aktiválódjanak és mely rostok lazuljanak. Változatos, instabil talajon végzett gyakorlatokkal aktiválhatjuk ezeket a receptorokat. Ez az úgynevezett proprioceptív tréning, amelyet a gyógytornászok alkalmaznak.

A tréning fő feladata az erő, a rugalmasság, az egyensúly, a koordináció és a gyorsaság fejlesztése egyensúlyi helyzetekben.

A futótérd gyógytornájánál elengedhetetlen szempont, hogy kezelésbe kell venni mind az okot, mind az annak következtében létrejött problémákat.

A gyógytorna kezelés és a proprioceptív tréning hatékonyságát tovább növelheti a gyógytornászok által felhelyezett kineziológiai tapasz is, ami fájdalom- és duzzanatcsökkentő, valamint izomaktiváló szerepet tölt be.

Térdspecialista gyógytornászt keres, aki belátható időn belül tudja Önt fogadni? Tekintse meg szabad időpontjainkat, és foglaljon online!

A futótérd gyógytorna nélkül

Gyógytorna nélkül a futótérd panaszok nem csak erősödhetnek (például csökken a térdízület mozgástartománya, krónikussá válik a fájdalom), hanem más területeken is kialakulhatnak problémák. Például a fájdalom miatt kíméli a panaszos végtagját, emiatt az ellenoldalt jobban terheli. Ezzel magyarázható az, hogy az eddig egészséges végtag is panaszossá válik. A gyógyulási fázis így sokkal több időt vesz igénybe.

Így zajlik a futótérd gyógytornája

Rendelőnkben a futótérd gyógytornáját egy alapos, 1 órás állapotfelmérés előzi meg, amelyben kitérünk a korábbi orvosi beavatkozásokról, képalkotó eljárásokról készült leletek áttanulmányozására is.

Az állapotfelmérés után egy fizikális vizsgálat során a gyógytornász speciális teszteket végez el a térdízületen és a környező szöveteken, hogy meggyőződjön a problémája eredetéről, és fel tudja állítani a személyre szabott terápiás tervet. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy Ön válassza ki, melyik terapeutához szeretne jönni, honlapunkon elolvashatja gyógytornászaink bemutatkozóit, és már néhány kattintással be is jelentkezhet az Ön által választott szakemberhez!

A gyógytorna csak az ok kiderítése után kezdődhet meg. Empatikus gyógytornászaink nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a feladatok ne okozzanak Önnek fájdalmat. Azonban egy görcsös izom feloldása járhat némi kellemetlen érzéssel, de a terapeuta kezelés közben monitorozza az Ön fájdalmát, így a megfelelő időben tud módosítani a feladat/kezelőfogás erősségén. Kiemelten fontos a gyakorlatok helyes kivitelezése is, ugyanis csak így kezelhető hatékonyan a kialakult probléma. A helyesen elsajátított gyakorlatokat gyógytornásza házi feladatként feladja Önnek, amelyeket otthonában el kell végeznie az eredményes gyógyulás érdekében.

Szakembereink hozzáértésének köszönhetően már néhány kezelés után érezni fogja a javulást a térdében, a hosszabb ülés után megszűnhet a fájdalom, a guggolás könnyebb lehet, valamint hamar visszatérhet a megszokott sport tevékenységéhez.

futótérd kezelése gyógytornával

 Mi a futótérd szindróma kialakulásának oka?

Az ok alapvetően a combfeszítő izmok túlterhelésére vagy a térd körüli izmok diszabalanszára vezethető vissza, ami nagyrészt a nem megfelelően kivitelezett mozdulatok, rosszul felépített edzés és helytelen mozgás eredménye. Egy korábbi sérülés, vagy a fizikai munkát végzők körében a nem megfelelő terhelés is kiváltó ok lehet.

Leggyakrabban sportolóknál jelenik meg, de más ugrással és gyakori földet éréssel járó sportot űzők, sőt fizikai munkások és idősek is panaszkodhatnak erre a jellegzetes térdfájdalomra.

Bármely életkorban megjelenhet, aki használja a térdét annak kopik is, nem is kell hozzá sportolónak lenni. A kor előrehaladtával gyakrabban fordul elő.

A futótérd szindróma kialakulásában kockázati tényező lehet a megnövekedett Q-szög is.

futótérd megelőzése gyógytornával

Mi is az a Q-szög?

A csípőlapát csücske és a térdkalács középpontját összekötő vonal és a patellaín tapadását és a térdkalács középpontját összekötő vonal által bezárt szöget (ld. a fenti képen)  szaknyelven Q-szögnek nevezik.

Az 15-22 fok közötti szög tekinthető ideálisnak. A megnövekedett szög a térdkalács mozgástengelyét elmozdítja, egyes részeket túl, míg másokat alulterhelve. Ilyen eltérés esetén nagyobb a kockázata a futótérdnek. Ez az eltérést legkönnyebben állás közben vagy futás, ugrás közben lehet megállapítani.

A megnövekedett szög oka a nagy és közepes farizom gyengesége,az iliotibialis szalag rövidülése, a négyfejű combizom (combfeszítő) egyes izmainak diszbalansza, továbbá a vádli, combhajlító és combközelítő izmok feszülése és a combfeszítő izom gyengesége.

A futótérd kialakulásakor először csak egy kisebb gyulladással kezdődik, ami könnyen rendbe hozható. Viszont az ismétlődő gyulladásos állapot a patella ín deformálódásához vezet.

A tengelyeltérés következtében kialakuló másik gyakori probléma a térdízület porcgyűrűinek (meniscus) elhasználódása, esetleg szakadása lehet. Ez a porc a kor előrehaladtával elkopik, ezáltal idősebb korban nagyobb valószínűséggel fordul elő ilyen jellegű térdfájdalom. Szakadáshoz főképp a csavar jellegű mozdulatok vezethetnek, így érdemes az ilyen jellegű mozgásformákat óvatosan végezni.

Gyógytornászaink akik segítenek a futótérd szindróma kezelésében

Hol és hogyan fáj a térd a futótérd szindróma esetén?

Akkor lehet futótérdre gyanakodni, ha a térdízület külső részén vagy a térdkalács körül jelentkezik fájdalom és nyomásérzékenység. Futóknál általában futás közben sokszor hirtelen jelentkezik, de gyakran a lépcsőzés, térdelés, guggolás vagy a hosszabb ideig tartó ülés is fokozza a fájdalmat.

Az enyhe duzzanat, szúró, mozgásra erősödő fájdalom érzés is a futótérd problémára utal, valamint a térdízület kattogása is jellemző tünet. Tapasztalhatunk olyat is, hogy a térd mozgás közben elakad, és némi igazgatásra van szükség, hogy ismét használható állapotba kerüljön. A guggolás súlyosabb esetben már alig végrehajtható.

A futótérd megelőzésének fontosságáról

Szakszerű edzői irányítással és időnkénti sportorvosi ellenőrzéssel megelőzhető a futótérd kialakulása.

  1. Nagyon fontos megerősíteni a lábizmokat és a térdet körülvevő izmokat is, mert ezek támasztják, tehermentesítik az ízületet.
  2. Sportolás előtt sose maradjon el a bemelegítés és mindig viseljünk megfelelően támasztó sportcipőt, fizikai munkavégzés esetén pedig munkavédelmi cipőt.
  3. Igyekezzünk normalizálni testsúlyunkat, mert az ízületeknek és a térdnek is nagy megterhelést jelent a túlsúly cipelése.
  4. A lúdtalp is ugyanilyen problémát jelent, mert a bokasüllyedés következtében rossz szögben álló lábszárak is fokozzák a térdeket érő terhelést. Ebben az esetben egy szakember által ajánlott talpbetét segíthet.
  5. Az izmok jó állapota nagyon fontos ahhoz, hogy a térdízület stabil Ezt csak szakszerűen összeállított gyógytornával és edzéssel lehet elérni.

Mit tegyünk, ha észleljük a futótérd tüneteit?

Az ínszalagszakadás és porcleválás kizárása elsődleges fontosságú, ezért minden esetben orvoshoz kell fordulni. Szakember dönti el, hogy milyen kezelés szükséges. Az izmok erősítésében és a diszbalansz helyreállításában gyógytornász tud segíteni.

A pihentetés, jegelés, fájdalomcsillapítók nem minden esetben vagy csak átmenetileg használnak így feltétlenül szükséges a személyre szabott gyógytorna, főleg, hogy elkerüljük a probléma visszatérését.

Amennyiben a Ön futótérd tüneteit észleli, forduljon hozzánk bizalommal, budapesti rendelőnkben kiváló gyógytornász szakemberek várják állapotfelmérésre, majd a terápia kidolgozása után megkezdődhet a kezelés, ami történhet személyesen a rendelőnkben, vagy akár online videóhívás alapú, vezetett gyógytornával! Foglaljon időpontot gyógytornászainkhoz online!

Futótérd problémája van? Kérjen időpontot online és segítünk! 

Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön térdpanaszának gyógyításában!  ↓