Kéztörés után – így segít a gyógytornász
Kéztörés jellemzően esés miatt következik be, ugyanis legtöbbször karunkkal/kezünkkel igyekszünk tompítani a becsapódást. Ha Ön is éppen kéztörés utáni gyógyulási fázisban van, mindenképpen ajánljuk az alábbi cikkünket! Például, tudta, hogy már a gipszben is végezhet kisebb gyógytorna gyakorlatokat? Nem is gondolná, mennyire fontos lehet ez! Olvasson tovább, és megtudhatja, miért speciális a kéztörés utáni gyógytorna, mi történik, ha mégsem kéri egy gyógytornász segítségét, bemutatunk egy gyógytorna kezelést, valamint összefoglalunk mindent, amit a kéztörésről tudni érdemes.
Ortopéd szakorvossal is várjuk!
A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.
Gyógytorna garanciával!
Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.
Így segít a kéztörés utáni speciális gyógytorna
A gyógytorna az egyik leghatékonyabb konzervatív terápiás módszer a kéztörés kezelésére. A gyógytornászok különböző kezelési technikákat alkalmaznak a maximális javulás érdekében, amelyek több oldalról támogatják az Ön felépülését. Ehhez először is elengedhetetlennek tartják, hogy felmérjék az Ön állapotát. Egy szakember által vezetett gyógytorna biztosan személyre szabott módon történik, ugyanis megfelelően adagolja az Ön állapotához mérten a feladatokat.
A gyógytorna egyik felében az erősítő gyakorlatoké a főszerep. Ezeknek a feladatoknak a lényege, hogy a gipszben hetekig megpihent végtagot újra mozgásba hozzák. Fokozatosan, nehézségi szintenként felépített gyakorlatokkal növelik a kézfej és az alkar izomerejét, ezáltal újra stabilabban foghat a sérült kezével, valamint ennek köszönhetően javulhat a terület vérellátása, ezáltal pedig a gyógyulás könnyebben és hamarabb végbemehet.
A gyógytorna másik részében a gyógytornászok a nyújtásra helyezik a hangsúlyt. Ez lényeges a kéz kisízületeinek könnyebb és fájdalommentes mozgatásához. A rögzítőben töltött hosszú idő alatt az izom könnyen letapadhat,elsorvadhat és a mozgáshiány miatt nem lesz megfelelő a keringés. A nyújtás azonban ezeknek a feloldását is hatékonyan segíti. Nem elhanyagolható pozitív hatás, hogy a nyújtás a fájdalmat is jelentős mértékben csökkentheti.
Egy képzett gyógytornász további technikákat is bevethet az Ön gyógyulása érdekében. Ilyen például a kineziológiai tapasz, amely támogatja a gipsz utáni fájdalommentes bemozgatást, illetve a vérkeringés javításában is jelentős szerepet játszik.
Mi történik, ha nem vesz igénybe kéztörés után gyógytorna kezelést?
Ha a gipsz levétele után nem kezdi meg a gyógytorna kezelést, az akár jelentős mértékű állapotromláshoz is vezethet. A rögzítőben töltött hosszú idő negatív hatással van az érintett terület izmaira, amelyek könnyen letapadhatnak, elsorvadnak ezáltal romlik a vér- és nyirokkeringést. Egyre erőtlenebbé válhat a fogása, vagy nem érez megfelelően az ujjaival, valamint a vérkeringés lassulásával, a sejtek kevesebb tápanyaghoz és oxigénhez jutnak, amely akár könnyen a szövet elhalásához is vezethet. Mozgatás nélkül az izomzat minden esetben veszít a tömegéből.
Szeretné megelőzni a kéztörés utáni szövődményeket? Magán gyógytornászt keres jó áron? Kattintson, és jelentkezzen be online!
A kéztörés speciális gyógytornája Budán
Annak érdekében, hogy 100%-ig személyre szabott kezelést tudjunk összeállítani az Ön részére az első alkalommal egy mindenre kiterjedő állapotfelmérés során felmérjük az Ön aktuális állapotát. Míg ez a folyamat egy szakorvosnál átlagosan 9 perc, addig ez a Gyógytornászom.hu rendelőjében 1 órát vesz igénybe! A részletes anamnézis felvétel után, amely során kikérdezzük Önt a balesetéről és megtekintjük az orvosi leleteit, egy fizikális vizsgálat következik. Speciális teszteket végzünk a kéz állapotának felmérésére. A folyamat végén egy egyéni terápiás terv kidolgozása következik, amely alapján megkezdődik a kéztörés utáni gyógytorna. Ezt a tervet Ön is megismeri, valamint a gyógytornász minden mérési eredményéről tájékozatni fogja.
A gyógytorna már a fent is említett erősítő és nyújtó feladatokból és izomlazító manuális fogásokból áll. Ezeknek az intenzitását hétről-hétre, az Ön aktuális állapotához mérten adagolja Önnek a terapeutája, akit akár Ön is kiválaszthat! Ide kattintva elolvashatja szakképzett gyógytornászaink bemutatkozóját. A gyógytorna azonban nem ér véget a rendelőben. Házi feladatként a már helyesen betanult feladatokat otthonában is el kell végeznie a hatékonyabb és gyorsabb gyógyulás érdekében. Csak közös erővel lehet eredményes a fizioterápia!
A pozitív hatás azonban nem marad el. Már az első alkalmak után érezheti, hogy kezét újra szinte gond nélkül tudja használni és a fájdalom hétről-hétre csökkenhet.
Ha pedig kineziológiai tapasz felhelyezését is kéri vagy külön stretching órára szeretne jönni, nem kell Önnek plusz költséggel számolnia, mert nálunk minden egy áron van!
Kéztörés utáni felépülés gyógytornászainkkal
A kéztörés típusai
A következőkben néhány gyakrabban előforduló törés típust mutatunk be.
Egyszerű törés
A traumatizált csont csupán két darabra törik.
Darabos törés
Általában nagyon durva erőbehatás következménye. Darabos törés esetén a csont kisebb darabokra esik szét.
Nyílt törés
Nyílt törésről akkor beszélünk, ha a törött csontvégek átszakították a szövetet és a bőrt.
Zöldgally törés
Főként gyerekeknél jellemző törési típus. Zöldgally törés esetén a csontnak csak az egyik oldalán jön létre törés, amit a csonthártya megtart, míg a másik oldala csak meghajlik. Ez azért lehetséges, mert fiatalkorban a csonthártya még erős és vastag, a csont pedig hajlékonyabb.
Ezek a kéztörés jelei
Ha sérülés érte a kezét, és az alábbi tüneteket tapasztalja (vagy többet közülük), mindenképpen forduljon orvoshoz, aki megállapíthatja és elláthatja a törést, illetve további terápiát javasolhat.
- heves fájdalom a kézfejben
- a kézfej/ujjak deformálódása
- nehezített mozgás a sérült területen
- a kéz/ujj duzzanata
- haematoma (véraláfutás) megjelenése
Ezekre figyeljen, ha gipsszel rögzítették kéztörését
Egy túl szoros gipszkötés könnyen komoly problémához vezethet. A rossz kötés miatt kialakult tünetegyüttest Sudeck-szindrómának nevezik.
Korai stádiumban jellemző tünetek:
- heves, lüktető, égő fájdalom, amely állandóan jelen van
- a fájdalom gyenge ingerek hatására (pl.: hideg víz) fokozódik
- a bőr száraz, piros és meleg tapintatú
- a kézfej megduzzad
- a kéz mozgásai beszűkülnek
Késői stádiumban jelentkező tünetek:
- kékes/sápadt bőr, amely nyirkos és hűvös tapintatú
- a fájdalom gyengül
- a kéz ízületeinek mozgása beszűkül
- a kéz izmai sorvadhatnak
- a duzzanat fokozódik
- a bőr és a lágyrészek keménnyé válnak, megvastagodnak
A Sudeck-szindróma végstádiumában:
- a duzzanat csökken
- az ízületek elmerevednek
- csontritkulás jön létre az érintett területen
- a bőr fénylővé, feszessé és szárazzá válik
- a fájdalom állandósul
A probléma nem oldódik meg magától, sajnos komoly szövődményekkel járhat. Ilyen például a kéz mozgászavara, valamint a csontállománya ritkulása. Csontritkulás esetén nagyobb eséllyel törhet el újra a csont. Fontos tehát, hogy már a gipsz felhelyezése után, fájdalomhatárig, a nem rögzített részeket mozgassa át alaposan, ezzel is megelőzheti a Sudeck-szindróma kialakulását. Erre is kiváló feladatok tud Önnek adni egy szakképzett gyógytornász!
Kéztörése volt? Kérjen időpontot hozzánk és segítünk!
Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön kéztörés utáni rehabilitációjában! ↓