Térdsérülés érte? Így segíthet a gyógytorna!
Térdsérülés igen gyakran fordulhat elő rendszeres sport és túlterhelés következtében. Azonban nem csak a sportolók lehetnek érintettek, ugyanis kisebb húzódások, rándulások bárkinél előfordulhatnak.
Arról, hogy hogyan segíthet a gyógytorna térdsérülés esetén, és kezelés hiányában mi várható, valamint hogy milyen fajtái lehetnek a térdsérüléseknek, az alábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Ortopéd szakorvossal is várjuk!
A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.
Gyógytorna garanciával!
Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.
A gyógytorna szerepe a térdsérülés rehabilitációjában
A térdsérülés rehabilitációjában az egyik leghatékonyabb konzervatív terápiás módszer a gyógytorna, amely segít csökkenteni a fájdalmat, és visszanyerni a térd terhelhetőségét.
A gyógytorna során alkalmazott nyújtó gyakorlatok jótékony hatással vannak a megfeszült izmokra, segítségükkel az izmok ellazulnak, nem fogja érezni a görcsösséget a térdízület környékén, valamint helyreállítja a térdízület normál mozgástartományát is.
A gyógytorna izomerősítő feladatokat is tartogat a térdsérülést követő rehabilitációs időszakra. Ennek eredményeként növekszik az izomerő, a terhelést egyenletesen tudja eloszlatni és az ízület stabilitása is jelentős mértékben javulhat. Ezek mind pozitív hatással lesznek a hétköznapokra és a sportteljesítményre is.
Az ízületi tokokban, szalagokban és izmokban vannak azok a receptorok (proprioceptorok), amelyek az ízületi helyzetérzékelésért felelnek. Aktuális helyzetünkről információt küldenek az agynak, majd az agy ez alapján küld üzenetet az izmoknak, hogy mely rostok aktiválódjanak és mely rostok lazuljanak. Változatos, instabil talajon végzett gyakorlatokkal aktiválhatjuk ezeket a receptorokat. Ez az úgynevezett proprioceptív tréning, amelyet a gyógytornászok alkalmaznak. A tréning fő feladata az erő, a rugalmasság, az egyensúly, a koordináció és a gyorsaság fejlesztése egyensúlyi helyzetekben.
A gyógytorna gyakorlatokon kívül térdsérülés esetén jól alkalmazhatóak a lágyrész technikák, amelyek közé a fascia és a trigger pont kezelések tartoznak.
Trigger pontnak nevezzük azokat a csomókat, amelyek az izomban vagy a fasciában (kötőszövet) alakultak ki. Ezek a csomók kívülről nem láthatóak, nyomásukra azonban jól meghatározott területre sugárzik ki a fájdalom. A módszer lényege, hogy a befeszült izmokban ezeket a kialakult izomcsomókat kitapintva, azokra enyhe nyomást helyezve feloldja és megszüntesse a fájdalmat okozó köteget.
A fascia/FDM terápia olyan modern kezelési forma, amely hatékonyan csillapítja a térdsérülés következtében kialakult fájdalmat és kezeli az azt kiváltó okot. Akár a krónikus térdpanaszok hátterében is állhat a fascia disztorziója. Ennek kezelését célozza meg az FDM terápia, ugyanis manuális (kézzel kivitelezett) fogásokkal hat a kötőszövetre. Amint a fascia spazmusa (feszülése) csökken, a kötőszövet immobilizációja is oldódik. Mindez pozitív hatást gyakorol a térdízületre is, a teljes testre, és így a közérzetében is jelentős javulást tapasztalhat.
A kezelések célja a sérülés miatt kialakult mozgástartomány beszűkülés minimalizálása, fájdalomcsillapítás és a teljesítmény javítása.
A gyógytorna és a lágyrész kezelések hatékonyságát tovább növelheti a gyógytornászok által felhelyezett kineziológiai tapasz is, ami fájdalom- és duzzanatcsökkentő, valamint izomaktiváló szerepet tölt be.
Ez történik, ha térdsérülését nem kezelteti gyógytornásszal
Ha nem kezeli térdsérülését gyógytornával, az állandó fájdalmat és funkcióbeli zavart okozhat. A krónikus fájdalom a mindennapokat is megkeserítheti. A fájdalom következtében az izmok görcsössé és merevvé válnak, amely az ízület mozgástartományát csökkenti. Egy idő után bizonyos mozdulatokat (pl.: lépcsőzés, guggolás, leülés) nehezebben tud majd megtenni.
Továbbá előfordulhat, hogy olyan további problémákat válthat ki, amelyeket már csak műtéti úton lehet kezelni. A beavatkozás után azonban szintén gyógytornát fognak javasolni Önnek a rehabilitációs időszakra.
A térdsérülés gyógytornája egy budapesti magánrendelőben
A Gyógytornászom.hu budai (Vitéz utcai) és pesti (Bajcsy-Zsilinszky úti) rendelőiben a térdsérülést kiváltó ok kiderítése egy 1 órás állapotfelméréssel kezdődik, amely során olyan alapos kivizsgálásban lesz része, amilyet még nem tapasztalt! Első alkalommal részletesen kikérdezzük a panaszairól, térdsérüléséről és kitérünk a korábbi orvosi beavatkozásokról, képalkotó eljárásokról készült leletek áttanulmányozására is.
Az állapotfelmérésnek része egy fizikális vizsgálat, amellyel nem csak a térdízületet vizsgáljuk meg, hanem a teljes testet is speciális tesztekkel. Ezzel tehát elősegítjük a valódi ok tisztázását.
Ha megtaláltuk az okot és felállítottuk a mozgásszervi diagnózist, egy egyéni kezelési terv kidolgozása következik. Ez alapján kezdődik meg a gyógytorna, amely aktív és passzív gyakorlatsorokból áll. Térdsérülés esetén legfontosabb a trauma következtében túlterhelt izmok nyújtása, amelyre stretching technikát alkalmazunk. Az izmok lazítását szintén segíti a fascia terápia, amely a csontokat és belső szerveket összekötő kötőszövetes lemez kezelésén alapul.
A nyújtó technikák mellett az erősítésre is nagy hangsúlyt fektetünk, amellyel az izomegyensúlyt állítjuk helyre és javítjuk a testtartást, ezáltal elősegítve a térdízületben a helyes mozgás létrejöttét. A kezelésnek ezen a részén olyan izomzat felépítésén dolgozunk, amely hosszú távon biztosítja, hogy ne következzen be ismét térdsérülés.
Pácienseink közül 10-ből 8 ember már az első alkalmak után érzi, hogy a térdsérüléssel kapcsolatos panaszok jelentős mértékben enyhültek, és később is jelentős javulásról számolnak be.
Rendelőnkben több éves tapasztalattal rendelkező gyógytornászaink közül választhat terapeutát, akiknek bemutatkozóját elolvashatja a honlapunkon. Akár már holnap megkezdheti nálunk a gyógytornát. Továbbá a fent is felsorolt, különböző kezeléseink nem járnak Önnek plusz költséggel, nálunk minden egy áron van és SZÉP kártyával vagy Egészségpénztári kártyával is fizethet!
A térdízület anatómiája
A térd egy rendkívül összetett, teherviselő ízület, amelynek szerepe nem csak az alsó végtag hajlítása- nyújtása, hanem meghatározza a felette lévő csípőízület és az egész gerinc, valamint az alatta lévő bokaízület és talp terhelését, működését.
A térdízület magába foglalja a comb és a sípcsont közötti ízületet, valamint itt képez külön ízületet a térdkalács üvegporc felülete és a combcsont elülső-alsó felszíne is.
Meniscus, azaz a gyűrűporc a comb és a lábszárcsont között helyezkedik el, a térdízület egyik fontos eleme. Külső (lateralis) és belső (medialis) félhold alakú, rostos porcokból áll. Ezek segítik a pontos illeszkedést, és az esetleges különbségeket mérséklik. Jelentős szerepe van a nyomáselosztásban az ízületi felszínek között, valamint elnyelik azt a mechanikai terhelést, amely ezeket a felszíneket érné. Kulcsfontosságú a térd stabilitásának kialakításában.
A térdsérülés fajtái
Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb térdsérüléseket.
Az ízfelszínek, porcok sérülései
Az ízületi porcok, a meniscusok könnyen sérülhetnek hirtelen irányváltásra vagy erős csavarodásra. A trauma hatására kisebb darabok törhetnek le a porcból, amelyek beékelődhetnek a csontok közé. Heves fájdalomhoz és nagyfokú mozgásbeszűküléshez vezet. Kisebb daraboknál nem szükséges műtét, csak ha azok akadályozzák a mozgást. A porcdarabok eltávolítása arthroscopos eljárással történik.
Szalagsérülések
A szalagsérülések igen heves fájdalommal járnak. Létrejöhet egy hirtelen irányváltoztatással járó mozdulat vagy egy ugrásból való rossz földet érés, esetleg hirtelen csavaró mozdulat főleg nagy intenzitású mozgásnál/sportnál.
Az elülső keresztszalag szakadás a combcsont és a sípcsontot előlről összekötő szalag sérülése, amely következtében a térdízület instabillá válhat.
Hátsó keresztszalag szakadás esetén a comb-és a sípcsontot összekötő hátulsó szalag sérül. Ritkább esetben következik be, mint az elülső keresztszalag szakadás, azonban mivel ebben az esetben is a térd stabilitása romlik, igen fontos a megfelelő rehabilitáció.
Bár szintén ritka sérülésről van szó, de előfordulhat, hogy a térd oldalsó szalagjai sérülnek. Ekkor a gyógytorna az elsődleges terápia, míg az elülső és hátulsó keresztszalag szakadás esetén gyakrabban műtéti beavatkozásra van szükség, azonban ennek az eldöntése is orvosi kompetencia.
Izomhúzódások, ficamok
Térdsérülésnél nem feltétlenül jön létre szalagszakadás, azonban előfordulhat a térd, vagy a térdkalács ficama egy rossz mozdulat hatására. Meg kell említenünk, hogy a térdficam nem csak a sportolókat érintheti, hanem a passzív életmódot élőknél is előfordulhat az izmok fokozott gyengesége miatt.
Egy egyszerű izomhúzódás is napokig, vagy akár hetekig elhúzódó térdpanaszokat okozhat. Ha nem melegített be megfelelően vagy egyáltalán nem, az azt jelenti, hogy nem készítette fel ízületeit sem a nagyobb terhelésre. Emiatt a hirtelen fellépő erőbehatások akár súlyos sérülések kialakulásához is vezethet. A térd körüli izomzat egyensúlyának felbomlása vagy a nem megfelelő mozgáskoordináció is növeli a térdsérülések kockázatát.
Térdsérülése volt? Kérjen időpontot hozzánk online és segítünk!
Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak a térdsérülés utáni rehabilitációban! ↓