bokatörés

Bokatörés után: Ezért kritikusan fontos a gyógytorna

Ha bokatörés után lábadozik, és nem tudja miért fontos, hogy felkeressen egy gyógytornászt, akkor ezt a cikket Önnek ajánljuk! Rövid bevezetőnk után megtudhatja miért hatékony a gyógytorna és azt is, hogy milyen szövődmények alakulhatnak ki akkor, ha elmarad a fizioterápiás kezelés.

Ortopéd szakorvossal is várjuk!

A Nyugati térnél, a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelőnkben a gyógytornán felül orvosi segítséget is igénybe vehet! (Bajcsy-Zsilinszky út 72.) Dr. Pánti Zsombor Imre ortopéd szakorvos minden csütörtökön 08:30 és 11:30 között tudja fogadni Önt.

Gyógytorna garanciával!

Amennyiben az állapotfelméréssel (1. alkalom) nem elégedett, mert nem azt kapta tőlünk amire számított, és azt a helyszínen jelzi nekünk, akkor nem kell kifizetnie az első alkalom árát! Sőt, ha a panasza olyan jellegű amire a gyógytorna nem tud megoldást nyújtani, akkor is ingyenes volt az állapotfelmérés az Ön számára.

Bokatörés és típusai

Három csont alkotja a bokaízületet: sípcsont, szárkapocscsont és ugrócsont. Mindhárom csont lehetett érintett a bokatörés során, külön-külön, de akár egyszerre is.

Attól függően, hogy a törés hány csontot érint illetve, hogy milyen nagy és mély a törés, beszélhetünk egyszerű vagy súlyos bokatörésről.

A bokatörést jellemezhetjük stabilnak vagy instabilnak attól függően, hogy a törés behatolt-e az ízületbe és hogy a tört részek elmozdultak-e. Fontos tényező az is, hogy a bokatörés mellett sérült-e valamelyik ízületi szalag.

A bokatörés okai

A bokatörést szinte minden esetben csavarásos erőbehatás okozza. Az alábbiakban összeszedtük a három leggyakoribb okot, amikor ilyen külső erőhatás érheti a bokánkat.

Félrelépés esetén gyakran megcsavarodhat a bokánk, amely akár töréshez is vezethet. Olyan esetekben fordulhat elő, amikor rálépünk valamire, majd ez után helytelenül érkezünk a talajra. Gyakran fordul elő ez az eset, például amikor futballozunk és a labdát rosszul találjuk el, azaz rúgás helyett véletlenül rálépünk, majd a lábunk egy csavarodásos mozdulattal érkezik a talajra, kibillentve testünket az egyensúlyából.

Magasból leesésnél, ha a lábunkkal fogunk talajt, a bokánkra koncentrálódik az esés terhe, s ez akár bokatöréshez is vezethet.

Bokatörés szintén gyakran előfordulhat autóbaleset következményeként is.

Csontritkulás esetén a csontok állománya csökken, ilyenkor azok sérülékenyebbé válnak. Elég egy kisebb, rossz lépés és az könnyen bokatöréshez vezethet. A bokaízület instabilitása is kockázati tényezője lehet a sérülés kialakulásának, ugyanis a lépés helytelenül megy végbe, a testsúlyt nem egyenletesen oszlik el, valamint az egyensúlyunkból is könnyebben kibillenhetünk, amely szintén egy félrelépéshez vezethet.

Ezek a bokatörés tünetei

  • a sérülés után azonnal lüktető fájdalom jelentkezik a bokában
  • a sérült végtag megduzzad/bedagad
  • véraláfutás (haematoma) jelenik meg a bokán
  • szabad szemmel is látható deformitás a bokában
  • a boka területe kifejezetten érzékeny
  • a fájdalom és a deformitás miatt járási problémák alakulnak ki

A bokatörés kezelése

Ha a tört végek egymáshoz képest elmozdultak, tehát a törés instabil műtétre kerülhet sor. Az operáció során a tört végeket csavarokkal/szegekkel és lemezekkel rögzítik egymáshoz, majd ennek stabilizálására a sérült bokát begipszelik. A bokatörés műtéte után elengedhetetlen a fizioterápiás kezelés a megfelelő gyógyulás érdekében.

Ha nem kerül sor műtétre, elegendő lehet a tört boka rögzítése, amelynek időtartama 2-6 hét lehet. Ez a rögzítő lehet egy speciális, merevítő csizma vagy akár gipsz is. A gyógytorna kezelés ez után sem maradhat el.

Mindezek mellett a bokatörés terápiájának lényeges eleme még a fájdalom csillapítása és a duzzanat csökkentése, amelyeket gyógyszerekkel, speciális eszközökkel és gyógytornával érhetünk el.

Egyszerű törés esetén a regeneráció ideje 6 hetet vesz igénybe, míg egy súlyosabb bokatörés esetén a rehabilitációs idő eltarthat akár 8 hétig is.

Bokaspecialista gyógytornászt keres, akihez már 2-3 napon belül kap időpontot? Tekintse meg szabad időpontjainkat!

Ezért kritikusan fontos a gyógytorna bokatörés után

Abban az esetben például, ha bokatörés után nem egy gyógytornász szakember mondja meg, hogy milyen mértékben terhelheti a bokáját, előfordulhat, hogy túl nagy terhelés éri a még nem teljesen összecsontosodott szöveteket. Ilyenkor egy álízület alakulhat ki. Ez folyamatos fájdalommal, instabilitással jár, illetve korlátozott lesz a mozgás is.

Bokatörés után a gyógytorna célja kettős. Egyrészt az izomerő növelése, másrészt a rögzítés következtében beszűkült mozgásterjedelem növelése. Azonban ha ez elmarad és nem áll helyre az izomerő egyensúly az érintett boka többször be fog dagadni és ez a vizesedés komoly problémákat okozhat. Például a mozgásterjedelem beszűkül a bokaízületben, amely nehezített guggolást, lépcsőzést eredményez.

Ha az izomerő nem áll helyre, az könnyen a bokaízület instabilitáshoz vezet. Ez kockázati tényezője lehet egy újabb bokatörés kialakulásának, ugyanis megnő a félrelépés esélye.

A bokaízületben a csökkent mozgásterjedelem miatt alapvető mozgások kivitelezése korlátozottá válik. Ilyenek például a már fent is említett guggolás vagy lépcsőzés, amely mozgások elengedhetetlenek a mindennapok szempontjából.

Az instabil bokához társul a bokaízület helytelen mozgása. Ez kihathat testünk távolabbi ízületeire is, mint például a bokával összeköttetésben lévő térdre, vagy akár a csípőre is. Ekkor ezekben az ízületekben is fájdalom léphet fel, de akár további funkciók romlását is okozhatja.

Ha a műtéti hegek gyógyulását nem segíti a gyógytorna, azok letapadnak és fájdalmat, mozgáskorlátozottságot, valamint keringésromlást okoznak.

Bokatörés utáni fájdalmat kezelő gyógytornászaink

A bokatörés gyógytornájának jótékony hatása

A rögzítés és a műtét után a gyógytorna célja nem csak a fájdalom és a duzzanat csökkentése, hanem a boka stabilitásának javítása az izomerő növelésével, amely kihatással van az ízület mozgékonyságára és az egyensúlyérzékre is. Ez mind hozzájárul a bokaízület egészségének visszaszerzéséhez és egy újabb bokatörés megelőzéséhez.

A gyógytorna a legtermészetesebb módja a bokatörés kezelésének, ugyanis a mozgást veszi alapul, amely alapvető képességünk és mindig kéznél van. A fizioterápia segítségével gyors és tartós gyógyulás érhető el.

A gyógytornászok a torna mellett kiegészítő kezeléseket is alkalmaznak, például a kineziológiai tapasz felhelyezését, amely hatékony a duzzanat csökkentésében, és a sérült boka tehermentesítésében.

Olyan magán gyógytorna rendelőt keres, ahol minden kezelés egy áron van? Tekintse meg árainkat és jelentkezzen be online!

Így zajlik bokatörés után a gyógytorna

Rendelőnkben a bokatörés után személyre szabott gyógytorna terápiát alkalmazunk, amelynek első lépcsőfoka egy 1 órás állapotfelmérés. Olyan alapos kivizsgálásban lesz része, amelyet még sehol sem tapasztalt! Az Ön által választott gyógytornász részletesen kikérdezik Önt a bokatörés kialakulásának körülményeiről, jelenlegi panaszairól, valamint az eddig kapott kezelésekről. Terapeutája az orvosi és röntgen leleteit is elolvassa, amelyek a bokatörés állapotáról szolgáltatnak információt.

A részletes anamnézis után egy fizikális vizsgálat következik, amelynek célja a sérült boka mozgástartományának vizsgálata, és a végtag izomerejének felmérése speciális tesztekkel. Ezek segítségével a gyógytornásza egy személyre szabott kezelési tervet tud felállítani Önnek.

Csak ezek után kezdődik meg a gyógytorna, amely során először tehermentesített helyzetben (azaz fekve vagy ülve) tornáztatjuk a teljes végtagot, azaz a bokát és a fölötte, alatta lévő ízületeket is. Ebben az esetben az ízületet mobilizáljuk és erősítjük a környező izmokat. Ezek a feladatok hozzájárulnak a teljes mozgásterjedelem visszanyeréséhez, és az izomerő növeléséhez, amely a későbbi, funkcionális gyakorlatok szempontjából lényeges. A tehermentesített feladatok után következnek a részterheléses majd a teljes terheléses gyakorlatok. Ezek finom adagolásához elengedhetetlen egy több éves szakmai tapasztalattal rendelkező gyógytornász felügyelete, ugyanis csak ő tudja eldönteni, mekkora terhelést bír el egy sérült bokaízület.

Már az első alkalmak után látható lesz a duzzanat csökkenés a bokájában, amely kihatással lesz a fájdalom csökkenésére is. Ezeknek köszönhetően a sérült bokaízület mozgása szabadabb lesz, s a fokozatosan nehezedő feladatokat is játékos könnyedséggel tudja majd kivitelezni. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gyógytornászától kapott házi feladatokat otthonában is elvégezze. Ha elakadt, kérheti gyógytornásza online segítségét is, nem kell hozzánk személyes konzultációra befáradnia.

Továbbá a gyógytornászom.hu budai rendelőjében SZÉP és Egészségpénztári kártyával is fizethet!

Bokatörése volt? Kérjen időpontot online és segítünk! 

Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak az Ön könyökpanaszának gyógyításában!  ↓